Mire figyeljünk palánta vásárlásakor?

Májusban a kertészetekben vagy piacokon árusított palánták gyakran már virágokat hoztak. Mielőtt azonban a korai termés reményében megvásárolnánk ezeket, gondolkodjunk el egy pillanatra! Megfelelően nagy konténerben van a palánta ahhoz, hogy ne kelljen már átültetni? Vagy szeretnénk kiültetni a saját kertünkbe? Utóbbi esetben olyan palántát válasszunk, amelyik még nem hozott virágot! Az átültetés a növényeket megviseli, ilyenkor energiájukat a begyökeresedésre kell fordítaniuk, ezért jobb az olyan palánta, amelyik még nem kezdett virágozni. Ha mégis olyan palánta mellett döntünk, amelyen már megjelentek a virágok vagy az első gyümölcsök, mindenképpen távolítsuk el őket. Hosszabb távon nagyobb terméshozamot érhetünk el így.

Milyen palántát válasszunk?

A növények gyökere hozzávetőlegesen olyan mélyre hatol le, mint amilyen magas a levélzet. Ne válasszunk olyan palántát, ami háromszor olyan magas, mint az ültetőcserép! Ha egy hosszúkás száron ritkán állnak a levelek, megnyúlt palántával van dolgunk, ezeket szintén kerüljük el. Keressük a kisebb, de vaskos szárú növényeket!

Figyeljünk a betegségekre is. Néhány sárga levél itt-ott még nem okoz gondot, de ha kisebb barnás foltokat, hegszerű elszíneződéseket vagy szürkésfehér porszerű bevonatot látunk a leveleken, száron, valószínűleg beteg növénnyel van dolgunk, így válasszunk másik palántát!

Hogyan végezzük a kiültetést?

Az egészséges, erős palánta kiválasztása után fontos a kiültetés mikéntje is. Még ültetés előtt alaposan meg kell öntözni a palántákat. Akár a teljes cserepet vízbe meríthetjük addig, amíg a buborékképződés meg nem szűnik.

Ezután olyan mély gödröt ássunk, mint amekkora az ültetőcserép magassága. Általában legfeljebb a sziklevélig süllyesszük a földbe a palántákat, ugyanakkor a legtöbb növény azt szereti, ha ugyanolyan mélyre vannak ültetve, mint ahogy a cserépben voltak, kivétel ez alól a paradicsom, amit mélyebbre ültethetünk.

Ha korábban elmaradt a terület trágyázása egy vödörben keverjünk össze komposztot vagy érett trágyát némi földdel és minden ültetőgödörbe adagoljunk ebből a keverékből.

Az ültetéskor fontos, hogy miután kivettük a palántát a cserépből, kissé meglazítsuk a gyökérzet alját. A földdel együtt húzzuk egy kicsit lefelé a gyökereket, hogy kissé elváljanak egymástól, ezzel segítjük az új gyökérzet képződését. Helyezzük a palántát az előkészített gödörbe és töltsük fel lazán földdel. Öntözzük meg a palántát, a víz természetes módon, ideális mértékben fogja tömöríti a földet. Szükség esetén még egy kis földdel lehet teljesen megtölteni az ültetőgödröt.